Csütörtökön este hét órakór indultunk Pákozdról, öcsém elhozta édesapámat, hogy miután Andi hazaér Budapestről egyből indulhassunk. Andi fáradtan ért haza ezért én vezettem, a vezetés nálunk mindíg nagy dilemma mindketten a nap nagy részét autóban töltjük. A két éve lőtt gyilkos agancsú négyszáz grammos őzbak jár az eszemben, amit szintén áprilisban ejtettem el az alsómezőn a sarjadó búzában.
Miskolcra érve rövid technikai szünetet tartottunk, találkoztam a II. Rákoczi Ferenc Vadásztársaság elnökével, átadta az idei krotáliákat és az ideiglenes vadászati engedélyt tíz őzbak elejtéséhez. Vadászias jókívánságokkal indultunk a benzinkúttól és tizenegy órára értünk Cigándra. János, apukám testvére, keresztapám, már a kapuban várt minket, mire jeleztem volna érkezésünket már tárult a kapu mintha a „ szezám tárulj ” varázsszavakat ejtettem volna ki a számon. Az autóból kiszállva a nyíló virágok illata betöltötte az udvart, az alakuló hold fénye bevilágította a kertet. Fél órás beszélgetés után álomba merültünk, elalvás előtt már a péntek délutáni őzbakvadászaton gondolkodtam. Szeretnék különleges bakokat elejteni, bár Oláh István vadászbarátom szerint nem lesz könnyű dolgunk, mert a korai tavasznak köszönhetően lassan ember magasságú a repce és az őzek előszeretettel választják ezen területeket búvóhelyül. Reggel nyolc óra körül ébredtem, Andi még a legszebb álmai közepette lehetett, talán Új-Zéland hegyei között barangolt valahol. Nyáron volt az eljegyzésünk, mindkettőnknek rentgeteg a hobbija, nekem a vadászat és a sziklamászás jelenti az igazi feltöltődést az életemben. Imádom a sziklafalak meghódítását, csak egy emlékezetes élményekkel teli vadászat nyújthatja azt az élményt mikor felérek egy több órás mászóút tetejére. Tavaly nyári gyékényesi búvárkodásunk alkalmával, a szavakat mellőzve néhány sügér társaságában egy elsülyesztett stégen ülve adtam át Andinak a gyűrűt. Örömöm végtelennek tűnő szárnyakon szárnyalt, majdnem elfelejtettem, hogy víz alatt vagyunk, kapkodva a légzőautomata után. Már elkalandoztam a vadászattól, de ezek az emlékek előtörtek belőlem és tükrözik jelenlegi hangulatomat.
Pákozdról Cigándra vezető utunk során, apám beszélt a gyermekkori élőnyúl befogás élményeiről: – A felső kocsmában találkoztunk a vadászokkal és a hajtókkal, a vadászmester elmondta az instrukciókat, három hálófeszítést terveztek. December 31– e volt, legalább 30 km-t gyalogoltunk a hóban, a háló felé terelve a nyulakat. Egy élelmesebb hajtó a hálóból elfutott nyulat bottal leütötte és a táskájába rakta. Mikor vége lett a hajtásnak a felnőttek 50, a gyerekek 25 forintot kaptak a napi munkáért. A kocsmában apámtól kaptam egy pohár üdítőt, ő egy pohár sört ivott, boldog új évet kívántunk egymásnak és indultunk haza – mesélte apám. Péntek délután már túl votunk a délelőtti kukorica vetésen és előkészítettem a másnapi disznóvágás kellékeit.
Öt órára jött értem Pisti, a határban lévő nyírfás felé indultunk. Láttunk még barkában levő fiatal bakokat, nagyon szép az őzállomány a területen. Pisti hónapok óta figyel egy rendkívül érdekes agancsú, abnormális bakot, általában csak szürkületkor vált ki a búzára. Az őzeknek csak a fejük látszik mikor nyugodtan, takarásban fekszenek a zsenge sarjak között. A nyírfás erdőt megkerülve egy lucerna táblában megláttuk a várt bakunkat három suta társaságában. Még csak kereső távcsövemmel néztem, de a bak látványa mindent felülmúlt. Nem akartam izgulni, de már a puskát is remegő kézzel emeltem. Ráhelyeztem a bakra szálkeresztemet, abban a pillanatban felkapták a fejüket és nagy irammal rohantak ki a vetésen át egy gazosba. Nem értettük az eseményeket, a szelünk is tökéletes volt, zaj nélkül közeledtünk az őzek felé. Hátrafordulva észleltük, hogy egy kerékpáros haladt a lucerna és a repceföld közötti úton, tőle riadtak meg az őzek. A gazos felé haladva az őzek megálltak a vetésben egy lapban, a bak kocogva elváltott a sutáktól és indult vissza a lucernába. Bólogató sétába kezdett, forgolódott, megállt, szálkeresztemmel folyamatosan kísértem mozgását. A következő pillanatban már befordulva állt meredten a vetésben, mint a közelben lévő magányos fűz, hátterében a Zemplén vonulataival. A lövedék becsapódására nagy szőrfelhőt és határozott jelzést láttunk, alacsony lövésnek mutatkozott, határozottan futott a lucerna felé. Erejéből nem veszített csak rohant, kezdtem megijedni, hogy sebeztem, bár éreztem a pontos lövést. Úgy 80 méter megtétele után megingott, először a hátsó lábaira ereszkedett, majd lassú dőlőngéléssel, mintha lassított felvételt láttunk volna, esett össze. Rövid várakozás után elindultunk az elesett bak felé, a halálvágta vonalán folyamatos volt a vér, pontos blatt mögötti találattal 100 méterre vitte a lövést. Agancsa szenzációs, egyik fele szabályos, a másik az alsó harmadában lefelé hajlik. Számomra egy ilyen bak elejtése többet jelent, mint öt 400 gramm feletti szabályos hatos. Gratuláció és töretátadás után közösen örültünk a kiváló bak terítékének.
Szombaton délután kettőre végeztünk a disznóvágással, én töltöttem be a böllér szerepet, a henteskedés kicsit vadásziasra sikerült, de a végeredmény tökéletes lett. Öt órakor már a határba indultunk, a tavalyi üzekedés alkalmával kiszemeltem egy felettébb érdekes bakot, de minden lövés előtti pillanatban ő volt az ügyesebb. Egyik agancsán hatalmas szemággal hátsóág hiányos, másik agancsa a felénél derékszögben kifelé hajlott. Suta hívóhanggal egyszer sikerült becsapnom, de egy kisebb tisztelet félkör után visszaváltott a napraforgóba. Augusztusban letelt a vadászatra szánt szabadságom, a bak nyújtotta élményekkel indultam haza, Pistivel történt későbbi telefonbeszélgetésünk alakalmával hallottam, hogy senki sem ejtette el, így jövőre újra lesz esélyem legalább meglátni a derékszög bakot. Még aznap szürkület előtt egy nádas mellett cserkeltünk, melyben tavaly januárban fácánoztunk. A nádas annyira sűrű, hogy rádölve megtartja teljes testsúlyunkat, az égboltot csak úgy láthatja az ember ha letapos maga körül egy talpalatnyi helyet.
A fácánvadászat elején karikára lőttem egy szép kakast, az aznapi vadászaton három madár került terítékre. A sűrű nád letépte aggatékomat, melyet csak a nádasból kiérve vettem észre. Sajnáltam a gyönyörű rézkappantyúst, órákig emésztettem magam miért nem figyeltem jobban a fárasztó nádjárás közben.
A nádfal takarásából kiérve, egy gyönyörű lövéssel elejtettem egy törött agancsú őzbakot. A lövést kitűnőn jelezte, rövid vágta után óriási szökkenéssel esett össze. Határozott szívlövésre utaló ugrása, a zsigerelést követően bizonyítást nyert.
Vasárnap legalább tíz-tizenkét hatos bakot találtunk lőhetőnek, ezeket a napokban érkező spanyol vadászoknak szánt a barátom, mi valamilyen rendellenes bakot kerestünk. A hét hetedik napja szemlélődéssel telt, de nagyon bíztam a hajnali derékszög agancsú bak elejtésében. A napraforgó helyére most repcét vetettek, reméltem, hogy Diána kegyeibe fogad pirkadat után. Vasárnap negyed hatkor már a repce szélét fürkésztük, de a baknak se híre, se hamva. Három órás cserekelés után vadászatunkat szintén az illatos, jó takarást nyújtó, kiválóan mézelő repcénél fejeztük be, sajnos a bakkal nem hozott össze a szerencse.
Délután Tiszacsermely határában egy lassan vágásérett nyír erdőben vadásztunk, minden fa az alsó harmadában bordós árnyalatú volt, valamilyen betegséget kaptak fiatal korukban. Lombkoronájuk egészséges, csak külső betegség lehet a kéreg felületén. A madarakat hallgatva egy szabályos hatos bakot figyeltünk, kifent agancsa, fehér orra, vastag nyaka alapján lőhető öreg baknak bíráltuk. Szálkeresztemet ráhelyezve hezitáltam a lövéssel, utolsó vadásznapom délutánját élvezve leengedtem a puskát, még egy óra lehetett vissza sötétedésig. Egy róka ugrott át előttünk a nyiladékon, még a puskához sem tudtam nyúlni, annyira gyorsan elillant a magas aljnövényzetben. Kiértünk az erdőből egy vetésre, mely tábla közepén öt őz bandukolt. A vetés dimbes-dombos terület, mint egy hullámvasút, hol láttuk az őzeket egy magaslatra érve, hol eltűntek szemünk elöl a völgyben. Nyolcvan száz méterről keresőtávcsővel kémleltük az őzeket, három suta és két bak állt a vetésben. Másfél napos keresés után alig hittem a szememnek, az egyik bak fejét kifent gyilkos agancs díszítette. Kémlelésünk közben hatalmas iramban törtek egy kanálison keresztül a lucernába, majd vissza a vetésen át egy búzatáblába. Közben egy nyúl is eszeveszett rohanással kapcsolódott be a versenyfutásba, maguk sem értették mire ez a nagy kapkodás. Fokozódott az izgalom, mert ezt a játszmát fél órán keresztül folytattuk, úgy hogy a búzatábla mellett egy repceföld, a lucerna mellet pedig egy tíz hektáros akácos helyezkedett el. Minden roham végén húsz méterre fordultak vissza a repce és az akácos előtt, ez a távolság úgy két-három kilométer lehetett. Tempójuk lelassult, értetlenül néztük az eseményeket miközben beváltottak az átláthatatlan akácosba. Reményemet nem veszítve a bakot már az első pillanattól kezdve az enyémnek éreztem. Megkerültük az akácost, két perc várakozás után a gyilkos egyedül kilépett az akácos melletti lucernába, majd kétszáz méter rohanás után megállt. Nem tétovázhattam elengedtem a kilenc hetes Win. Magnum lövedéket, lövésem becsapódását határozottan hallottam, de abban a pillanatban bakom a végső lucerna ágyában feküdt. Ennél szebb emlékezetesebb cigándi vadászatomnak nem lehetett volna gyönyörűbb befejezése. Diána mellém szegődött a három rendellenes trófea kíséretében.
Németh Attila
2007-04-24