Legkedveltebb őzes vadászterületem Sárospataktól harminc kilométerre található, amit bátran nevezhetek a Bodrogköz gyöngyszemének. Cigándot 2004. július 1-én avatták várossá, mert Bodrogközt koncepciójában városhiányosnak nyilvánították, így indokolt volt olyan községet keresni, mely méltóan viselheti a címet. Nagy előrelépést jelenthet a település életében, igénybe vehetik az uniós és egyéb támogatásokat.
Gyermekkorom nagy részét itt töltöttem, édesapám is cigándi születésű. Májusi őzbakvadászatomon elhatároztam, ha időm engedi, augusztusban üzekedés idején ismét visszatérek a térségbe vadászni. Augusztus kilencedikén érkeztem barátnőmmel a városba, nagymamám és édesapám testvére jelenleg is itt élnek.
Tizedikén hajnal öt órakor találkoztam Oláh István hivatásos vadász barátommal, a Tisza töltésén indultunk Záhony irányába. Cigánd felé napraforgó és kukoricaföldek terültek, melyeket néhány helyen megszakított egy-egy búzatarló, a másik oldalunkon buja ártéri erdő választott el minket a Tiszától, ideális búvóhely az őz és vaddisznó számára. Nagyon szép a mezeinyúl-állomány, egy-egy füles egészen kivárta közeledésünket, csak az utolsó pillanatban szökkent fel mellőlünk és velünk párhuzamosan iszkolt a töltés lábánál. Rengeteg fácáncsirkét láttunk elszaladni a keréknyomokból, pillanatra eszembe jutott a tavalyi felejthetetlen apróvadas vadászat élménye. A területen igazi vadfácán vadászatára van lehetőség, a társaság fácántelepítéssel nem foglalkozik, de ennek ellenére is szép számmal kerül madár a terítékre. Az új Tisza-híd megépítésével valamiért a vaddisznóállomány rendkívül lecsökkent, így a vadásztársaság őzzel és apróvaddal gazdálkodik, de barátom a téli időszakban gyakran hoz terítékre magányos kanokat. A szarvas csak váltóvadként van jelen a területen, évente egy kettő kerül elejtésre.
Kicsit csepergősebb lett az idő a megszokottnál, ezért kevesebb őzet láttunk, de mivel régen találkoztunk, mindkettőnknek annyi mesélnivalója akadt, hogy elütöttük az üres órát. Két kukoricatábla között egy búzatarlón észrevettünk egy szabályos hatos, fiatal bakot. Elértük a terület határát, lekanyarodtunk a töltésről és egy combmagasságig érő gazos mellett haladtunk. Megpillantottunk egy sutát, távcsővel szemügyre vettük, tőle néhány méterre a baknak csak az agancsa látszódott ki a magas takarásból. Két-három perc várakozás után előlépett, agancsát szűk állású, sötét, lépegetőnek bíráltuk, igazi selejtezésre váró példány. Lapockamagasságig ért a büge, szálkeresztemet ráhelyezem a bak blattjára, előrenyomtam a gyorsítót és levegővételemet visszafojtva elvillantottam 300-as winchester puskámat. Határozott, tompa becsapódás után a bak tűzben rogyott.
Sokan, főleg az idősebb vadászok közül nem fogadják el ezt a kalibert, medveölőnek nevezik, pedig nagyon ideális bármely nagyvad vadászatára. Nem okoz gondot, ha kétszáz méternél messzebb kell lőnöm, huszonötödik őzemet ejtettem el ezzel a kaliberrel, kevesebbet roncsol, mint egy kisebb kaliberű puska. Visszarobogtunk ebédelni a városba és rövidet pihentem a finom töltött káposzta után.
Délután öt órakor találkoztam ismét Pisti barátommal, nyolc óráig jártuk a határt erősebb bak reményében, nagyon sok kettes gidát láttunk, ami jót jelent a további őzgazdálkodás tekintetében. Lassan végére értünk a lővilágnak, úgy döntünk, hogy a kanálisparton visszamegyünk a településre és másnap hajnalban folytatjuk a vadászatot. Pisti hatalmas helyismerettel rendelkezik, szerintem csukott szemmel és eltalálna a határban. Csatornarendszerek hálózzák be a területet, nem tudnék kiigazodni az egyes átjárók között. Az év első felében a terület nagy része víz alá került a sok eső és a Tisza magas vízállása miatt, jelentős mértékű vízkár van a térségben. Felrepült egy csapat kacsa a kanálist szegélyező nádasból, utánuk nézve észrevettünk két őzet a patak másik oldalán feketedő tarlón. A közelben ívelt egy kicsi híd a kanális felett, gyorsan átkelünk a túlpartra és jó széllel rámentünk az őzekre. Egy sutát és egy hatos, hátrahajló agancsú lőhető bakot bíráltunk, miután döntöttünk elejtéséről puskámat feltámasztottam és elengedem a lövedéket. Becsapódás után az őz rövidet bukdácsolt és eldőlt a tarló léniái közé. A levágott búzaszárak térdig értek és sajnos ránk is sötétedett. Egy órán át kerestük sorról-sorra a bakot, biztosak voltunk a találatban, hiszen láttuk eldőlni a tarló urát, de úgy döntöttünk hajnalban folytatjuk a keresést.
Reggel ötórai indulás után megnéztük a körtésben kapáló embereket, kis noszogatás után munkába álltak. Megérkeztünk a tegnap este elkezdett keresés helyszínére, ismételt egyórás fürkészés után kezdtünk aggódni, a léniák között barangolva se vért, se szőrt nem találtunk, ezért rövid tanakodás után megnéztünk még egy kieső részt. Tíz-tizenöt méteres vércsík követése után megtaláltuk a visszarakott, hátrahajló bak kihűlt, megmerevedett tetemét. (Lefőzés utáni súlya 380 g.) A bak bal első lába hiányzott, a teljesen összeforrt sérülést mezőgazdasági gép, vagy egy előző hibás lövés okozhatta. Zsigerelés és fotózás után megkönnyebbülve folytattuk a vadászatot.
A vadásztársaság (II. Rákóczi Vt) hétvégén rendezi a megyei vadásznapot, rendkívül színes érdekes programok ígérkeznek, ejtőernyős ugrás, vadászkutya és kommandós bemutató várja az érdeklődőket. A lőtt őzekből fenséges pörköltet készítenek a szakácsok, tűzijáték zárja a szombati programsorozatot.
Rövid kávészünetet tartunk a helyi presszóban, közben csatlakozik társaságunkhoz a vadásztársaság elnöke, dr. Szabó László, így gyűjtjük tovább az elvehetetlen vadászélményeket. Ismét egy csatornaparton autózunk, a csatorna másik oldalán százhetven-száznyolcvan méterre áll egy sötét, nagytestű bak. Hosszas bírálat következett, négyszáz gramm körüli szabályos hatos baknak bíráltuk, mely elérte élete csúcspontját, jövőre már az agancsból visszarakott volna, úgy döntöttünk terítékre hozzuk. A szálkeresztet ráhelyezve távolinak tűnt, és ráadásul enyhén féloldalasan állt. Hirtelen felkapta a fejét, felénk nézett, tovább szaladt még ötven métert, így már kettőszázharminc méterre becsültük a távolságot. Keresztben megállt, a lapockája mögé, kicsivel a gerinc vonala alá tettem a szálkeresztet, és elsütöttem a fegyvert. Teljes csend uralkodott az autóban, Laci a hátsó ülésről kamerával elcsípte a becsapódás pillanatát. Gyönyörű szívlövés, a bak a becsapódás pillanatában tűzbe rogyott. Gratuláltak vadásztársaim, a bakhoz érve láttuk a vastag, szinte fekete agancstőt, a lefolyó rózsákat és a tűhegyesre kifent agancsvégeket. Életem egyik legszebb lövése volt. (Lefőzés utáni súlya 395 g.)
A tarlóról visszamentünk a kanális melletti útra, megnéztük Pisti hathektáros telepített tölgyesét. Még két évig tárcsázzák, utána kivonják a művelés alól, talán visszafogadja az áhított, eltűnt disznókat. Az egyik tölgy tövében egy mezei nyúl gubbaszt, picit tovább haladva egy róka szalad át a nyiladékon. Kilenc óra körül járhatott az idő, indultunk vissza a város felé, a tölgyest elhagyva ismét egy búzatarlóhoz értünk, melynek közepén egy félhektáros gazos terült el. A tarló szélén láttunk egy sutát, szaladva, nagy ugrásokkal indult a gazos felé. Pár másodperc után rájövünk, hogy nem minket vett észre, egy igen abnormális, rendkívül visszarakott bak kergette. Nem is értettük, hogy lehet ez a bak a terület territoriális példánya.
Nagyon gyönyörű üzekedésnek lehettünk tanúi. Az őzek folyamatosan rohantak, hol a gazosban véltük felfedezni szökkenő alakjukat, hol a tarlón szaladtak. Megálltunk a gazos szélétől száz méterre. Az őzek éppen a sűrűben tartózkodtak, tíz perc várakozás után még mindig nem váltottak ki a tarlóra. Becserkeltünk a gazosba, ahol az őzek elfeküdtek. Amikor tíz-tizenöt méterre megközelítettük őket, a suta elindult, és a bakot vitte magával. Talán negyven métert mehettek, utána megálltak. A bak nyaka kilátszott a gazból, céloztam és elengedtem a lövést. Határozott találatnak éreztem, igaz, nem hallottam becsapódást, de a bak elég közel volt ahhoz, hogy a becsapódás hangja visszaérjen hozzám. A suta megindult, a bak utána rohant, mit sem törődve a lövéssel. Talán százötven méter távolságra mehettek, a bak jól látszott a búzatarlón. Szálkeresztemet a váll-lapja mögé helyezve ismét elengedtem a lövést, a bak feltartott fejjel, mintha lassított felvételt láttunk volna, rogyott tűzbe. A bakhoz érve hatalmas szívdobogás jött rám meglátva a csorgóra álló, hatalmas, koromfekete rózsákat. Első lövésem nyomát felfedezzük, a nyaka alsó részén található horzslövés. Három-négy centiméter hosszan kirepedt a bőr, sérülésével mit sem törődve tovább hajtotta a sutát. Egyik agancson sem volt ág, mindkettő visszarakott, vastag, talán az egyik nyolc, a másik tíz centiméteres, lekoptatott, tompa agancs. A mai napig nem értjük, hogy tudott megküzdeni ezzel az aganccsal vetélytársai ellen.
Németh Attila
(Cigánd, 2005-08-12)